Most hogy lassan fél éve józanabb vagyok mint az utóbbi majdnem három évtizedben, többet vagyok egészséges, se megfázás, se levertség, se izületi, mozgásszervi rozsdásodás nincs, hónapok óta, nem úgy mint korábban, éveken keresztül ősszel/télen, még nyáron is rendszeresen megfáztam utóbbi években. Hangulatban, fejben is csendesebb vagyok és így csak most látom, hogy eddig mi történt velem. A sokadik törés után, fontosabb volt a fájdalmat fenntartani, többször majdnem végzetesen is. Nagyon sokáig azt hittem minden rendben van, hisz sose remegett a kezem és egyszerűen természetes volt, pár sör meló után, hétvégén vagy kispénteken picit több.
Azonban az utóbbi pár évben többet sérültem főleg fizikailag (meg önbecsülésem és méltóságom is), mint korábban bármikor. Ekkor kezdtem csak érezni hogy baj van, bár még így is minimum kb egy évig estem/keltem pedig régi edzéseknek köszönhetően pontosan tudtam mit jelentenek ezek a koordinációs problémák. Aztán jött még egy év, de ez már az terapeutámmal és magammal együttműködve, naaagyon lassan, de kiléptem az addigi mederből. Még mindig bukdácsoltam mentálisan és testileg is, de megtanultam, hogy kegyetlenül veszélyes időszak volt ez, főleg a vége. Addig csak beteg akartam lenni, csak a múltat érzékeltem, de iszonyú lassan rájöttem, hogy az aggódást, a fájdalmat el kell engedni, mert nem vezet sehová, egy idő után már csak az volt fontos hogy fájjon. Nehéz volt lehámozni addig, hogy mi hol kezdődött elromlani.
Lehet egészségesen is élni, mostmár ez a természetes mostmár merek előre nézni, bízni a jövőben, ki merem mondani, merem érte vállalni a felelősséget. Jobb a lelassult idő, úgy érzem ez a nyugalom a jutalmam és ahogy egy beszélgetés során eljutottunk egy nagyon jó mondatig "az élet poharából most már mást is igyon" a legnagyobb kincset, a nyugalmat és örömöt. Köszönöm Sándor' Üdvözlettel, Csaba Köszönöm