A családterápiához hasonlóan a párra is rendszerként, hálózatként tekint, ahol a fókusz a pár kapcsolati, viselkedési, interakciós mintáin vannak. A párterápia szintén a jelenre a mostra helyezi a hangsúlyt, kerüli a hibáztatást, bűnbakképzést, ehelyett a pár tagjainak szerepérét, felelősségét igyekszik megvilágítani a probléma, elakadás kialakulásában, fennmaradásában és ennek megváltoztatásában. Törekszik megmutatni a pár tagjainak nézőpontját, egyidejű igazságok létezést.

A párterápia a párkapcsolatra dinamikus, változó folyamatként tekint, amely rendkívüli lehetőség az egyéni fejlődésre és az ebben való kölcsönös támogatásra, kibontakozásra. A párkapcsolat fejlődési szakaszokra, lépésekre bontható, a terápia ennek elakadásban nyújt segítséget. Szemléletünk szerint a párkapcsolat nem készen kapott állandó entitás, „örök darab”, ami mindig rendelkezésre áll, hanem egy olyan élő folyamat, amelyben tanulni, változni és fejlődni lehet és szükséges. A párterápia szintén erőforráscentrikus, a hozott kapcsolati, szülői mintákban ezt az energiát, éltető erőt igyekszik használni.


A terápia menete, időtartama – hasonlóan családterápiához az első néhány ülés során közösen megbeszélik a jelenlegi problémát, majd a konkrét terápiás célt és megállapodnak az együttműködés kereteiben, szerződést kötnek. A párterápia időtartamát probléma típusa és súlyossága határozza meg. A párterápia időhatáros, általában 8-12 alkalom, ettől lehet hosszabb, de van, mikor néhány alkalom is elég a változás elindulásához. Kezdetben két heti rendszerességgel, később hosszabb időközönként találkozunk a párral. Egy alkalom másfél órát vesz igénybe, hogy pár tagjainak nézőpontja, kapcsolódási mintája, interakciója megjelenhessen. A párterápiát ideális esetben kettős vezetéssel történik, férfi és nő terapeuta együtt végzi.
 

A párterápiát az alábbi problémák esetén vállaljuk

- visszatérő, ismétlődő konfliktusok, párkapcsolati problémák,
- elakadt párkapcsolat (nem fejlődik, nem fejlődünk),
- elköteleződési nehézségek, párkapcsolati bizonytalanság (összeköltözés, szülőktől való leválás, házasság),
- gyermekvállalási, teherbeesési problémákban,
- szülőségre való felkészülésben,

- gyermek születés utáni párkapcsolati problémák,

- gyermek(ek) nevelésével kapcsolatos nehézségek (ellentétetes szülői nevelési elvek, keretek),
- szexuális problémák,
- amikor a pár egyik tagja úgy érzi, párkapcsolataiban ugyanazokkal problémákkal találkozik, ismétli azokat,

- hűtlenség, parakapcsolat,

- elmagányosodás, elszigetelődés a párkapcsolatban,

- kiüresedett párkapcsolat,
- párkapcsolati nehézségek, „finomhangolás”,
- akik szeretnének változni, fejlődni.



Képesítés - rendelkezünk a terápiás, konzultációs tevékenység gyakorlásához szükséges képesítéssekkel, regisztrációs számmal, melyek kérés esetén a rendelőben megtekinthetők, ellenőrizhetők. Végzettségeinket a Debreceni Egyetem, Magyar Családterápiás Egyesület, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, alap- és szakképzésében szereztük meg. Pszichoterápiás tevékenységet nem végzünk.