A szenvedélybetegeket úgy is elképzelhetjük, mint akik űrhajós sisakot viselnek, ami megvédi őket, biztonságot jelent a külvilág fenyegetéseitől és biztosítja számukra az éltető levegőt. Gyakran a hozzátartozókon is hasonló sisak van, persze másfajta csövekkel, szűrőkkel és azokon is van valamiféle „fátyol”, akik rész vesznek az addikciós játszmákban, játszmatérbe kerültek. (Berne, 1984) Erre a sisakra valamikor szükség volt, meglehet, a traumatikus életesemények, bántalmazás, elhagyatottság, elégtelen szülői gondoskodás, családi környezet, kulturális változások, történelmi megpróbáltatások miatt. Talán most is szükség van rá, az otthoni mérgező légkör, életproblémákkal való megküzdés nehézségei, fájdalmas érzések távoltartása, vagy a szülői minták belsővé válása miatt.
A szenvedélybeteg függőségének súlyosbodásával előbb-utóbb megtapasztalja, hogy a kezdetben biztonságot jelentő sisakon keresztül fogy a levegő, vagy egyre mérgezőbb. Akadozik a kommunikáció, a kapcsolódás, az életszükségletek kielégítése, miközben erőforrásai, tartalékai vészesen apadnak. Ellentmondással találja magát szemben, a védelmet és biztonságot jelentő sisak immár gátolja életét, fejlődését, egyre több problémát, mintsem megoldást jelente. Idővel egyre erősebb annak kényszere, hogy előbb-utóbb meg kell tőle szabadulni, ha tovább marad rajta, annál inkább lehetetlen helyzetbe, sőt csapdába kerül. A megoldatlan helyzetek idővel sokasodnak és kisebb-nagyobb kríziseket okoznak.
A levétel, a sisaktól való szabadulás, viszont bonyolultabb, mint egy kabátlevétel. A szerhasználó belső lelkivilágának, érzelmi-hangulati életének szabályozását, viselkedését, a sisak eddig segítette, lényeges funkcióval bírt, szinte hozzá nőtt, részévé vált. Hiedelmeik, szokásait, interakcióik erre épültek, és bármennyire fogy a levegő, erről nem tud, vagy nehéz lemondania. A változás gyakran kényszer hatására történik, ami lehet külső, például a környezet (család, munkahely, párkapcsolat) felől érkező szenvedésnyomás, és lehet belső, mint a szerhasználat következményeként a testi, pszichés állapot és funkciók romlása. Legerősebb a hatás akkor jelentkezik, amikor a kettő együtt jár, metszi egymást. Ebben a krízisben, mélypontban a terapeuta, vagy bárki, aki segíteni szeretne, olyan változást szeretne elérni, ami veszélyeztetné az eddig egyensúlyt, számos bizonytalansággal fenyeget, kockázatokkal jár és ismeretlenek a megkapaszkodás lehetőségek. Ezek mind régi rossz érzéseket, élményeket idéznek fel a függőkben. Ráadásul a sisak hordása arra a „hiányosságukra” is rávilágít, nélküle nehezen boldogulna életben, ellentétben az emberek többségével, akiknek nincsennek ilyen problémáik. Érezheti másságát, különbözőségét a normálistól. Ez gyakran növeli az egyébként is meglévő szégyenérzetet, bűntudatot, alacsony önbecsülést, titkolózást, elszigetelődést.
A sisak levételére bátorításra, empátiára, őszinte kíváncsiságra, reményre, érzékenységre, figyelemre, türelemre és közösségre van szükség. Ez a folyamat részben tanulási -miként vegye le, maradjon rövidebb-hosszabb ideig nélkül életképes (szermentesség), valamint hogyan alakítsa ki józan életvilágát (felépülés). Másrészt pedig annak megértése, feldolgozása, mi és hogyan hozta létre, tartja fent ezt az életvitelt, adaptációs, megküzdési módot. Mi a funkciója, milyen szerepet tölt be, kinek milyen pszichés nyeresége származik ebből. A tanuláshoz, a felismerésekhez, elengedésekhez idő kell, legalább annyi, mint amennyi a sisakban, azaz a szerhasználattal töltött idő. A megismerés, megértés, feldolgozás, ezzel járó belső munka, hosszabb, akár élethosszig tartó önismereti, önfejlesztő, az egyén fejlődését segítő folyamat. Mint más sérülésekből, krízisekből, traumákból való felépülés, ez is új készségek kialakulásával, erőforrások megtalálásával, akár családi generációk közötti és átívelő önmeghaladássá válhat.